2013. április 29., hétfő

Szívecskéim

Ilyen volt...
...ilyen lett.

Lányok, ami nekem sajnos csak az utolsónál jutott eszembe: ha ti is ragasztotok rá szalagot, akkor érdemes behajtani őket a szélénél, úgy szebb lesz.

2013. április 28., vasárnap

Ártatlan vs. boszorka :)

Egy Steinway & Sons és egy Yamaha. Egy szőke és egy vörös. Egy szépen megfésült (az utánozhatatlan, számomra a régi szovjet időket idéző hajfonat :)) és egy ide-oda röpködő. Valószínűleg két teljesen különböző személyiség, a fekete-fehér billentyűk kötik most itt össze őket. 
Torit volt szerencsém élőben is látni, hallani és tényleg így ad elő: ugrabugrál, egy számot nem bír nyugodtan végigülni, grimaszol, hol suttog, hol kiabál, szerintem halálosan elfárad minden koncertje után (mi, a közönség meg végigültük az egészet :))
Az a jó, hogy mindkettőt szerethetem, hogy mindkettő megfér bennem, ami mozdulatlan és csak az arc szinte az, ami kifejező, és az is, ami pattog, mint a gumilabda, nyughatatlan, fortyogó. (Sajnos Lucia-tól nem találtam olyan felvételt, ahol közönség előtt játszik, talán élő koncerten ő is másképp zongorázik.)




2013. április 27., szombat

Kollégákkal a parton

Hekk! (ja, és egy kis sörreklám :))
Dunakavicsok
Mindenfelé nagyon sok most a kutyatej, ide is nőtt egy, a fatövibe' :)

2013. április 26., péntek

Olvasós


Ez itt egy trilógia. Az első részt, a Berlini nyárfákat J-től kaptam kölcsön, akivel jórészt hasonló az ízlésünk, ha könyvről van szó, s én épp könyv nélkül kornyadoztam a világban, mikor ezt felajánlotta, hogy olvassam csak. Talán ő sem emlékezik már a cetlire, ami benne volt a könyvben, talán ő is könyvjelzőnek használta, mint én. Hol találta, hol olvasta ezeket a mondatokat? Miért tartotta vajon fontosnak kiírni őket? 
A könyv egyébként sötét, északi, sokszor rideg, de én szeretem valamiért a sötét, északi dolgokat. Egy család élete, benne a családtagoké, testvérek, apák, anyák; emberek fura foglalkozásokkal, fura érzésekkel egymás iránt...(és itt is átjött, hogy ezek az északi népek teljesen más hőérzettel bírnak, a könyvben többször panaszkodnak a huszonpárfokos rettenetes hőségre; én ezt nem tudom értelmezni :))
Épp ma realizáltam angolórán, miközben meséltem az utóbbi napok történéseit, hogy kicsit sok most a skandináv az életemben. Az utóbbiakban olvasott könyvek, filmek (a most futó Hipnotizőr, de ezt is olvastam könyvben is, és majd talán meg is nézem, a Hannibal tv-sorozat Mads Mikkelsen-nel), a zene (Rebekka Karijord, októberben majd Ane Brun), aztán tegnap - egészen véletlenül - a Csollány Szilveszterrel készült interjú Izlandról, ahol jelenleg él, szóval, ó sors, mit szeretnél közölni velem? :)

2013. április 25., csütörtök

Ettől nem tudok elszakadni, elnézést kérek

Szegények...(innen: fb, The Reykjavík Grapevine).

Happy First Day Of Summer!

Az ELTE Füvészkertjébe...

... is beszökött a tavasz.















B megpihen a séta végén:
 

Önarckép másképp:
 

Vénkoromra...

...a koncerten legelöl csápoló, autogramért sorbanálló satrafa lettem. Á, nem. Mondjuk, az autogramos rész igaz, bár sor, az nem volt. Családias kis koncert kerekedett, picikét rossz hangosítással, de azért az élőzenének egyszerűen nincs párja, futkosott a hátamon a hideg egy párszor. Találtam egy felvételt, így kellene elképzelni, de mi nem voltunk ilyen konszolidáltan üldögélő közönség, lelógó gyöngyfüzérek sem voltak, de a csörgős lepel hozzánk is eljött. :)

https://www.youtube.com/watch?v=j-IIkUGegSU


2013. április 24., szerda

Ahol hóeséssel kezdődik a nyár

Azt írják, hogy a holnapi nap a nyár első napjának ünnepe (munkaszüneti nap egyébként), ehhez képest most ez van/volt náluk:
(forrás: fb, Iceland Airwaves Music Festival)

Biztosan hozzá lehet ehhez szokni, meg ha így nő fel az ember, akkor az tényleg úgy van, hogy a 20 fokban már kegyetlenül izzad, a 15 fokot meg úgy jellemzi, hogy 'forró, tikkasztó nyári hőség', de azért - innen nézve - mégiscsak jobb most itt, a kontinentális tavaszban. Persze, lehet érezni, hogy a klíma már errefelé sem fenékig önmaga, meg felöltözni bármikor fel lehet, a levetkőzésnek viszont van egy határa - nehéz eldönteni, hogy mi a jobb, a meleg vagy hideg. Én, a részemről, a 20-25 fokra szavazok. Kb. állandóra :)

(Most olvasom, hogy már tán el is olvadt a hó nagy része, úgyhogy még lehet remény a nyárnak nevezett valami bekövetkeztére. :))


Helló, Rebekka!

Ma este! :)

2013. április 19., péntek

2013. április 18., csütörtök

Egy újabb...

... könyvjelző, melyet ezúttal nem én hoztam valahonnan, hanem kaptam :) Alapvetően nem szeretnék gyűjteni semmit, de néha nem bírom megállni: ilyen beidegződés, hogy majdnem mindenhonnan, ahol jártam, tárgyiasult emlékül magamnak (és többször ajándékba is) könyvjelzőt hoztam, hozok. Ez most Jordániából érkezett, köszönöm, B.

Itt van a többiekből is egy csokorral. Hiányzik Portugália, Skócia, Erdély, Litvánia, ellenben képviselteti magát balról jobbra Olaszország, Hollandia, Ausztria, a Hortobágy :), Anglia, ismét Itália, Spanyolország és persze Jégfölde.


2013. április 17., szerda

Ilyen van?

A munkahelyemről kilépve, miközben át akartam vágni az úttesten, lassított egy autó és láttam, hogy megindul az ablak is lefelé. Hozzá vagyok szokva, hogy rendszeresen útmutatást kérnek a környéken, hogy mi merre van, ezért készültem a kérdésre, hogy hol található ez és ez, azonban valami egész más sült ki a dologból. Az autóból egy kb. velem korabeli hölgy kandikált ki rám és megkérdezte, hogy elvihet-e valameddig. Annyira meglepődtem, teljesen váratlanul ért a kérdés, de aztán tisztáztuk, hogy meddig lenne jó nekem és beszálltam. Elmondta, hogy szokott ilyet csinálni, néha megkérdez járókelőket, hogy tud-e nekik azzal segíteni, hogy elviszi őket egy darabon. Csak úgy, jófejségből.
Hogy reagál ilyesmire az ember? Egy másodperc alatt felméri az illetőt, a helyzetet (filigrán, vékony nő, tehát külsőre nem az a darabolós gyilkos típus, fényes nappal van, benn a városban, mi történhet, elvihet-e valahová, ahová én nem akarok vele menni, elvehet-e tőlem valamit erőszakkal, amit én nem szeretnék odaadni – bennem ezek futottak át). Ezen a ponton úgy döntöttem, hogy nem lehet nagy baj, belefér, hogy elmegyek vele. Azóta elmondtam egy-két embernek, hogy mi esett meg velem, és kiderült, amit azért sejtettem, hogy elsőre mindenki rosszra gondol; mivel a hölgy rendező, az egyik reakció az volt, hogy lehet, hogy valamilyen szerepre akart felkérni… szóval mindenki bizalmatlan és első blikkre nem feltételez jót az ismeretlen szembejövőről. Honnan, hogyan, mikor kerül belénk ez a bizalmatlanság, hogy nem tudunk hátsó gondolatok nélkül elfogadni nem kért segítséget és rácsodálkozunk és rosszat feltételezünk? Mindenesetre én azóta is hálás vagyok érte, hogy elvitt (a szokásos, 'a fülemen is lógott valami' helyzetben talált meg), hogy nem szorított kést az oldalamhoz, és nem akart kirabolni, vagy mittomén, szóval köszönöm szépen, ismeretlenül. (Összefuthatunk máskor is! :))

2013. április 16., kedd

Könyvespolci hangulatok

Tanulom a fotózást. Mostmár van "állíthatós" gépem is, ezeket azonban még automata módban készítettem rajta, de számomra ezek a képek is visszaadják azt, amit el akartam kapni: az otthonosságot, a bensőségességet, a szép tárgyak kisugárzását. A hangulat-tulajdonos pedig - amíg én stikában fotózok - éppen főz. :)










Úgy alakult...

 ...hogy zsinórban háromszor is színházaltunk, illetve egy előadás még hátravan.

Brian Clark: Mégis, kinek az élete?

A darab egy autóbalesetet szenvedett emberről szól, aki a baleset következtében nyaktól lefelé megbénul. Azt a kérdést járja körül a színmű, hogy van-e lehetőség dönteni úgy, hogy a sérült ember nem kér ebből az életből, ellenben azt igen szeretné, hogy hagyják őt meghalni. A színházból kifelé jövet hallottam, amint valaki a nézők közül azt mondja, hogy ő keresztény, ezért nem tudja elfogadni a darab végkifejletét (vagyis, hogy igen, ez a balesetet szenvedett ember döntése lehet (a Habeas corpus-ra hivatkozva), és ezt nem bírálhatják felül az orvosai, vagyis nem tarthatják akarata ellenére életben), de mégis megérti, ha valaki eldönti, hogy nem tud tovább így élni és ennek hangot is ad. Vagyis, hogy mi ez tulképpen: öngyilkosság, gyilkosság? Ezzel hasonló vélemény az, hogy ha Istennek köszönhető a létezésünk, akkor nem-e ő dönti el halálunk bekövetkeztét is egyúttal? Bennem ez utóbbira reagálva felmerült, hogy de akkor miért kaptuk a szabad akaratot? És persze ott az a nehéz kérdés is: hasonló helyzetben nekem lenne-e erőm azt kérni, hogy ne mossák a véremet tovább (a darabbéli embernek a veséje is felmondta a szolgálatot), és hagyják, hogy a saját testem méreganyagai öljenek meg? Vagy lenne-e erőm továbbélni tiszta tudattal, ámde megmozdíthatatlan, a legalapvetőbb funkciókat ellátni képtelen testtel? Számomra nem is csak erkölcsi-vallási kérdés ez (azt hiszem, ez fel sem merülne valójában bennem, hogy Istennek tetsző-e, amit kérek, vagy sem), hanem egy egyszerű gyakorlatiassági (teljes ellátásra szorulás, totális kiszolgáltatottság) és talán a saját magam akarta halál elfogadásának kérdése.
http://www.centralszinhaz.hu/eloadasok/program/52146/megis-kinek-az-elete

Peter Schaffer: Black Comedy

Miss Furnival és Harold Gorringe megformálása szuperül sikerült!
http://www.centralszinhaz.hu/eloadasok/program/52179/black-comedy

Jöhet az Egy nyári éj mosolya... 
http://www.centralszinhaz.hu/eloadasok/program/52172/egy-nyari-ej-mosolya


2013. április 6., szombat

Odavagyok...

...Izlandért. Tudom, hogy mindig hideg van, hogy nincsenek fák, bokrok, virágok, ("Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyszer rövidebb ideig tartózkodtunk ugyan izlandi rengetegben, csak aztán fölálltunk."* :)), de valahogy mégis. Örülök, hogy ott lehettem egy kicsit... A mostani kedvenc egy koncertrészlet: Sigur Ros feat. Gudmund lánya, többek között. Hihetetlen, hogy ez a "kiscsaj" 40 pár éves a felvétel idején :), imádom.


 

2013. április 4., csütörtök

Míg arra vártunk...

..., hogy teljes létszámban összegyűljön az Ö.TY.E, kiugrottunk a közeli víztározóhoz. Kicsit utánaolvastam a tározó történetének utólag, mert rájöttem, hogy keveset tudok róla (nagy tervek és kevésbé dicső megvalósítás a ’70-es években; mesterségesen kialakított az egész és mindenekfölött a dolgozó nép szórakoztatását volt hivatott ellátni). Manapság ezt a részét a területnek horgászok használják, én is úgy emlékszem rá még gyerekkoromból, hogy főként az ő pihenésüket szolgálta és szolgálja ezek szerint ma is (télen koriznak is rajta). Mondjuk elég hideg volt, úgyhogy rövid ideig maradtunk, de T felvetette, hogy az ördögárkot láttuk-e már, és mivel nem, ezért még oda is lefordultunk a főútról, de onnan meg a közeli tanya kutyája hajtott el bennünket viszonylag hamar (na meg a továbbra is extra zimankó). A terv az, hogy nyáron bicaj, és ki, újra felfedezni a környéket. Fotó: a tározó melletti kilátónál: 

Míg kinn voltunk, telefonozott J is, hogy vége a programjának, tud ő is indulni, így végre megejtettük a már régóta tervezett csak csajos zsírosdeszkapartit (honnan jöhet vajon ez a 'deszka'?). Ha összegyűlünk, valahogy mindenki olthatatlan vágyat érez a végeláthatatlan főzőcskézés iránt, hiába beszéltük meg már párszor, hogy semmi faxni, csak zsíroskenyér, és kész. Ehhez képest sikerült megint túlteljesíteni a 'NO terülj-terülj-asztalkám!' tervet, ld. ábra (és még süti is volt):

Ami még vicces volt, és mutatja, hogy mennyire egy rugóra jár néha az agyunk: amikor én rendre megérkezem T-hez, titokban mindig gyönyörködöm az alkotásunkban, amit a negyvenedik szülinapjára készítettünk neki, de az mégis milyen lett volna már, ha saját magunkat dicsérem, így mindig csak magamban nyugtáztam, hogy ó, de jól sikerült, ki hitte volna. Most megérkezett E, tekintete a falra tévedt, és kb. a második szava a lecuccolás után az volt: de jól néz ki, amit csináltunk :) Majd megérkezett J, beszélgetünk-beszélgetünk, egyszer csak megszólal ő is: azért milyen ügyesek vagyunk már. Erről beszélünk (negyven darabból álló koszorú, a kis párnák saját magunk által összerakva, majd ráapplikálva koszorúalapra):

Nem tudom, honnan jött ez a feltétlenül alkossunk valamit mindenkinek, ami valahogy 40 darabból áll, biztosan a nagyon kerek szám miatt. J volt az első, aki elérte a bűvös számot négyünk közül, mivel ő mostanában újra rátalált a kötésre, horgolásra (amennyire én emlékszem, utoljára középiskolás korunkból rémlik ezek szenvedélyes művelése), ezért ő fonalat kapott, össze is ütött karácsonyra három kisebbfajta csodát, az egyik itt látható, az én példányom:


Most E következik, neki is készül már a meglepi, május-júniusban meglátjuk, mire jutunk.:)

2013. április 1., hétfő

Tegnap újra...

... láttam az Angol beteget. Még akkoriban, amikor először megnéztem, megkerestem a Hérodotosz történetet, amit a sivatagban mesélnek:

"Ez a Kandaulész rajongva szerette a feleségét, s szerelmében szentül hitte, hogy az ő felesége a világ legszebb asszonya. Minthogy ez meggyőződése volt, egyik testőre, Gügész, Daszkülosz fia előtt, akit a legjobban kedvelt, s akivel legfontosabb titkait is mindig megosztotta, dicsekedve magasztalta felesége szépségét: Nem sok idő multán Kandaulész, akire fenyegető sors várt, így szólt Gügészhez: „Gügész, úgy érzem, nem hiszed el, amit feleségem szépségéről mondtam neked! Hanem mert általában a halandók kevésbé hisznek a fülüknek, mint a szemüknek, ejtsd szerét, hogy egyszer meztelenül láthasd.” Gügész azonban felkiáltott, s így válaszolt: „Uram, milyen feslett dolgot javasolsz nekem, arra biztatván, hogy meztelenül nézzem meg úrnőmet? Abban a pillanatban, amikor egy leteszi ruháját, szemérmességét is leteszi. Sok bölcs szabályt megfogalmaztak a régiek, amelyeket jó, ha megszívlelünk. Az is ilyen, hogy ki-ki csak arra nézzen, ami az övé. Én készségesen elhiszem, hogy valóban ő a legszebb valamennyi nő között, de könyörögve kérlek, ne kívánj tőlem olyasmit, ami tisztességtelen!”
E szavakkal próbálta Gügész a királyt javaslatától eltéríteni, mert félt, hogy baja származhat belőle. De Kandaulész így válaszolt: „Bátorság, Gügész! Ne félj tőlem, mert nem akarlak én téged próbára tenni, és attól se félj, hogy a feleségemtől érhet valamiféle bántalom. Elrendezem én a dolgot, és ő észre sem fogja venni, hogy te meglested. Abban a szobában ugyanis, amelyben alszunk, majd a nyitott ajtó mögé állítalak. Ha én beléptem, utánam a feleségem is megjelenik, és odamegy az ágyához. A bejárat mellett van egy szék. Erre rakja a ruháit, szép sorban, ahogy levetette őket, egyiket a másik után, s azalatt nyugodtan megnézheted. Amikor pedig a széktől az ágyhoz megy, s hátat fordít neked, módod lesz rá, hogy távozz az ajtón, és ő ne vegyen észre.”
Gügész sehogyan sem tudott kitérni a kérés elől, így hát beleegyezett. Kandaulész pedig, mikor úgy elérkezett a lefekvés ideje, bevezette Gügészt a szobába, ahová aztán a királynő is belépett. Gügész itt végignézhette, amint az asszony megjelenik és ruháit lerakja a székre, majd amikor a nő háttal neki odament az ágyhoz, ő titokban kilopózott. Az asszony azonban észrevette, amikor kisurrant. Mikor látta, hogy a férje ily módon kiszolgáltatta őt, szégyenében nem sikoltott fel, hanem úgy viselkedett, mintha semmit nem vett volna észre, de feltette magában, hogy bosszút áll Kandaulészen. A lüdek körében ugyanis, mint általában a barbár népeknél, még egy férfi is rendkívüli szégyennek tartja, ha meztelenül látják.
Ekkor azonban az asszony nem adta jelét haragjának, s megőrizte nyugalmát. Reggelre kelvén odarendelte magához leghűségesebb szolgáit, majd üzent Gügészért. Gügész, abban a hiszemben, hogy az asszony mit sem tud a történtekről, megjelent, mint szokás szerint mindig, ha a királyné hívatta. Most azonban, mikor belépett, az asszony a következőket mondta: „Most, Gügész, két lehetőség áll előtted, s rád bízom a döntést, hogy a kettő közül melyiket választod. Vagy megölöd a királyt, s aztán a tiéd leszek én és a lüd királyság is, vagy pedig neked kell itt meghalnod nyomban, nehogy Kandaulésznek mindenben engedelmeskedve, ezután is olyasmit láss, amit nem szabad meglátnod. Vagy neki kell tehát meghalnia, aki ezt tanácsolta, vagy neked, aki meztelenül láttál engem, s ezzel olyasmit cselekedtél, amihez nem volt jogod.”
Gügész e szavakra egy ideig döbbenten hallgatott, majd könyörögve kérte a királynét, ne kényszerítse őt ilyen helyzetbe, ne állítsa ilyen választás elé. De hasztalan próbálkozott, s végül belátván, hogy kénytelen-kelletlen választani kell: vagy ő öli meg urát, vagy vele végeznek mások, úgy döntött, hogy ragaszkodik a maga életéhez, s a következő szavakat mondta úrnőjének:”Ha már arra kényszerítesz, hogy végezzek férjeddel, mondd meg, miképp keríthetjük őt hatalmunkba.” Az asszony így válaszolt: „Arról a helyről kell majd rátörnöd, ahonnan az ő biztatására meglestél engem, s amikor elaludt, a te kezedtől kell meghalnia!”
Az asszony tehát ezt javasolta. Gügészt, akit mindaddig nem engedtek szabadon, s nem volt más választása, mert vagy neki, vagy a királynak meg kellett halnia, az asszony bevezette a szobába, s a mögé az ajtó mögé állította, és a kezébe tőrt adott. Mikor pedig Kandaulész nyugalomra tért, Gügész előrerohant, megölte a királyt, s így az övé lett az asszony és a királyság."


  Szeretem a filmet, bár ma már inkább csak részletek tetszenek belőle. Ahogyan kezdődik például, vagy a nő rajzai a barlangból,  vagy az olasz villa toszkán hangulata. Ralph Fiennes haja. :) Amivel régen kevésbé törődtem, azt most erősebben látom benne: a háborút, az árulást.