"A pillanat részegsége a legmagasabb." (Hamvas Béla): november 2014

2014. november 30., vasárnap

2014. november 29., szombat

Izland és Björk - az örök szerelem, még mindig és újra és újra

Látnivaló:

Hallgatnivaló:

2014. november 24., hétfő

...mert az jó, még akkor is, ha nekem sajnos nincs sok sikerélményem ezen a területen. Emlékszünk gyerekkorunk rengeteg tombolájára? Na, én voltam az a kis boldogtalan, aki soha nem nyert semmit... Ámde felnőttem, s megadom az esélyt újra, hogy nekem kedvezzen a szerencse - megveszem azt a viccbeli lottószelvényt és fel is adom!

Itt a két lehetőség, játsszatok ti is, én az egyiknél már meg is tettem, amit megkövetelt a haza :):

http://bottheka.com/hu/santa-festival-giveaway

http://arnikashop.com/hirek/gombszemek-jatek

2014. november 22., szombat

Mozizzunk!

Olyan régen voltam moziban, csináltam hát egy listát, hogy mi az, ami az idei itthon bemutatott filmekből érdekelne. A listák baja viszont az, hogy az ember ragaszkodna hozzá, hogy akkor végig is pipálja, ha egyszer már összerakta, viszont ezek között kapásból van olyan, ami év eleji premier volt, s már nem adják. És akkor csak frusztrálom magam feleslegesen vele, hogy nem láthatom... Na, mindegy, ennyi bajom legyen csak, és nem több, hogy egy-kettőről lemaradok nagy valószínűséggel.

Az egész egyébként múlt hétvégén történt, mikor megnéztem Mike Leigh Még egy év c. filmjét. Tőle először nagyon régen a Mezítelenül-t láttam, aztán a Két angol lányt. Mindig elcsodálkozom, hogy hogyan lehetett Katrin Cartlidge-nak belehalnia a tüdőgyulladásba, vagy annak szövődményébe, dehát nem értek az orvosláshoz (sem). Ő nem csak M.L. filmjeiben játszott, hanem a kedvenc filmjeim között szereplő Eső előttben is, felfoghatatlan a halála azóta is.

A Még egy év... hmmm. M.L. nem egy csili-vili rendező, nincs katartikus vég, nincsenek a megfelelő időpillanatban hajszálpontosan belépő és rázendítő zenei betétek, csak zajlik bennük egyszerűen a zélet. Egy középkoron picit túl lévő házaspár, egy köveket, talajt felforgató férj (geológus) és egy pszichomóki mama. A néni túlmozgásos, végtelenül magányos kolléganője, a fiuk, akinél felmerül halványan a gondolat, hogy talán a fiúkat szereti, de aztán becsajozik végül, de nekem túl harsány ő is és nem természetes (a szülőknek tetszik).
A házaspárnál egyfolytában azt vártam, hogy na, most biztosan előhozakodik valamelyikük valamivel, hogy ez vagy az nem felel meg neki, hogy boldogtalan, vagy bármi, de nem, összeszokottan végzik a dolgukat, élik az életüket, elégedettek, nem kívánnak mást, nem akarnak mást, mint ami van, nincsenek rejtett, titkos vágyaik, gondolataik. A végén a hölgy picit berág a kolléganőre, aki már túlmegy egy határon és már nem beszélget vele, és már nem hívja meg magukhoz, mint azelőtt, szánván, hogy olyan egyedül van szegény, ami valahol nem csoda, mert a 40-es nő az ő 30-as fiukat gondolja a megfelelő partnernek, ami nyilván fura lenne, és sehogy nem venné jól ki magát, de a fiú nem is hajlik erre a kapcsolatra, inkább csak eltűri a nő tolongását - de ezt sem hangosan, nagy veszekedve teszi, csak olyan hidegvérrel, angolosan.
A film úgy ér véget, ahogy folyamatában is zajlik: csendesen, különösebb dráma nélkül. A kolléganő fel lesz világosítva, hogy ez itt egy család, ámde nem az övé, úgyhogy ehhez tartsa magát, csá, helló, vége a barizásnak. Sajnáltam szegényt, tapintani lehetett a kirekesztettségét, az ijesztő magányát, amit az erőltetett harsányságával próbált leplezni, nem túl sikeresen. Mondjuk a film egy pontján lett volna lehetősége összekavarodni a mintacsalád másik barátjával, egy szintén boldogtalan, piás, elhízott fickóval, de abból nem kért, túl lealacsonyítónak találta asszem.
M.L. valahogy nagyon meg tudja ragadni a boldogtalanságot, nagyon erősen tudja ábrázolni, hogy annyira gyengék tudunk lenni és szánalomraméltók. Hogy borzasztómód szét tudunk esni, hogy csoda, hogy mint toljuk magunkat előre nap mint nap akkor is, ha semmi motivációnk nincs arra, hogy egyáltalán felkeljünk aznap.
Ami az érdekes, hogy van ám Mike barátunknak egy életigenlő, pozitív és optimista filmje is, ez itt az, erre is kíváncsi lennék, de már régi ez is:

http://www.port.hu/hajra_boldogsag!_happy-go-lucky/pls/fi/films.film_page?i_film_id=92546&i_city_id=3372&i_county_id=1&i_topic_id=2

2014. november 9., vasárnap

Az enyészet hava

"Szeretem a ködöt, amely eltakar és egyedül lehetek benne. Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, melynek lakója a magány, királya pedig az álom.
Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek talán valóra válnak. Olyan kevesen szeretik a ködöt és olyan kevesen találkozunk benne, de akik találkozunk, nemcsak a ködöt, de egymást is szeretjük.

Járom a ködöt. Eleinte szinte fázom letérni a gyalogútról, melynek tíz lépésre már vége van - a többit takarja a köd -, de aztán csak belelépek a gazosba, és amikor már negyedórája settenkedem benne, úgy érzem, nem is olyan hideg.
Helyenként megállok, és hallgatózom. Csak a harmatcseppek hullanak a levelekről... Magasan felettem, valahol a köd tetején, varjak kiáltoznak reggeli üzeneteket. Hangjuk ősi, mint maga a föld. Kint háltak a tó mellett és most mennek a rétre, hova lila csillagokat rakott a kikerics. Később vadlibák diskurálnak a ködben... A sárga leveleken ragyogott a harmattá vált dér, mert - amint mondom - akkor már november volt, amikor az elárvult határban csak a pipiske sírdogál, és a vadlibák kiáltanak a mezőknek távoli üzeneteket." (Fekete István)

2014. november 7., péntek

A csuklóm már biztosan nem fog fázni...

... ugyanis elkészültem a második mintájú fél párjával is tegnap! Annyira szép ez a fonal, pedig nem mondanám magam annyira túlzottan pasztellkedvelőnek, de ez nagyon tetszik.
A minta, az olyan, hogy csak képen láttam a delikvenst, de hozzá egy fia ábrát, vagy leírást sem, úgyhogy leolvastam a képről, s csináltam, amit beleláttam, a többit, amit nem, azt pedig "hozzáköltöttem".
Ez volt a kiinduló kép, asszem fonalvásárláskor szerettem bele, ez a fedőképe a Nako Comfort Stretch fonalaknak itt:

http://www.fonalam.hu/comfort_stretch

Az enyém ilyen lett:

2014. november 6., csütörtök

Napok óta...

...keresem a mintát a csukló- ill. kézmelegítőhöz, vagy ahogy M hívja, zongorakesztyűhöz. Végül egy angol nyelvű leírású mellett döntöttem első körben. Az Édes november kendők megvannak másfél gombolyagból az Alize Cotton Gold fonalak esetében (tehát kb. 15 dkg-ból), így az 5 dkg-nyi maradékokból ügyesen ki kell valamit találnom, bár ez édes kötelesség és cseppet sem bánom. :)

A melegítők előtt azonban a Pinteresten bámészkodva megtaláltam ezt a horgolt fejpántot, úgyhogy előbb nekiugrottam ennek:

Fejpánt (leírás magyarul, a www.garnstudio.com-on)

Többé-kevésbé a leírás szerint haladtam, de eltértem annyiban, hogy csak 3,5 cm széles lett a 4 helyett, illetve a virágot kisméretben készítettem, mivel az unokahúgomnak szánom, egy kis gyerekfejen pedig, nekem legalábbis, nem tetszik, ha egy bazi nagy virág van, arról mindig a gyerekkorom orosz kislányainak hatalmas masnijai jutnak eszembe. :) Ja, és nem megkötős lett, hanem gombos, szerintem egy gyerek számára ez kezelhetőbb, mint kötögetni, elég a bajlódás a cipőfűzőkkel talán. :)

Párhuzamosan a fejpánttal elkezdtem a kesztyűt is, ez már nehezebb volt annyiban, hogy csak angolul van meg (egyelőre) a leírás az oldalon, de szerintem jól érthető és jól is sikerült, már ahhoz képest, hogy próbadarab (főleg, amit másodikként abszolváltam).

Csuklómelegítő (leírás angolul, a www.garnstudio.com-on)

Egyébként felmerülhet a kérdés, hogy mire jó a kesztyű, ha az ember nem fog zongorázni benne, főleg nem egy hideg szobában, de ahogy M is írta itt, jó autóvezetéshez, kinti fotózáshoz:

Egy cipősdoboznyi boltocska

... ahonnan vásároljatok bátran, mert nagy örömet szereztek ezzel M-nek, aki igazán lelkiismeretes és odaadó eladókisasszony!
(Ami nekem még eszembe jutott, hogy a kesztyű jó az okostelefonhoz, tablethez is, ahol a közvetlen ujj érintéssel működtethetőek a kütyük.)

Update: Hmmm. Most találtam ezt itt, a hírleveleim között jött az Overlandtól is, ezt találtam benne:

Csodakesztyű? Én nem csinálok valamit jól?

Igaz, hogy utoljára tavaly télen próbáltam, de az én ujjaimat nem érzékelte a telefon kesztyűn keresztül...

2014. november 2., vasárnap

Csővár

A régi malmok, a világítótornyok és még sok más épület mellett szeretem a várakat, várromokat is. Az autóban az a jó, hogy eljuthatunk vele kis, eldugott helyekre is, ahová már nincs, vagy csak ritkán vezet tömegközlekedés, vagy egy csomó idő elmenne a csatlakozás várására, átszállásra. Mert egyébként nem akarom én az autót használni majd, ha kell, ha nem, továbbra is szívesen vonatozok, sőt.

Csővár romjai tipikusan a már ilyen tömegsporttal kevésbé megközelíthető helyen fekszenek. Megindulsz Vác felé, elkanyarodsz Rádnak, majd jön Penc, és a következő kis falucska már Csővár. Az autót letesszük a községháza-kocsma-templom szentháromsága közelében, egy kis utcában és séta.

Egy ideig még a faluban bandukolunk, szeretem nézni ezeket a régi házakat, már ahol persze megmaradtak, benézni a kertekbe, az udvarokba. Jó látni azt, ahol rendben van a porta, de persze sok az elhanyagolt is, talán tükrözi az ország állapotát is kicsiben, nemtom. Vagy ennyire mások vagyunk: van, akinek a kint, mint a bent, aki rendben tartja a saját lelkét, az a házát és háza környékét is, van, ahol pedig se kint, se bent nincs rend. Vessenek bár a malacok elé, én akkor is szeretem, ha kicsit élére állnak a dolgok, biztos egy picit autista is vagyok ebből a szempontból... :)*

Kiérünk a faluból, sár van, jön a vadászház, ott kell balra fordulni, de kinn van a turistatábla is. Megindul az ösvény felfelé, de félóra alatt kényelmesen fel lehet mászni a nem túl magas várdombra. Csönd van, béke és nyugalom, csak lent, a faluban nyihog egy ló, lefelé látjuk közelről is a pacit, gyerekek lovagolnak éppen rajta. :)

Nagyon sok cickafark van fenn, hoztam is egy adag teára valót, és vannak egyéb, általam nem ismert és nem meghatározott fajok is; és a kilátás se elhanyagolható, bár egy kicsit pára és/vagy köd van:

*Kis kiegészítés: Este még beleolvastam Polcz Alaine Rend és rendetlenségébe, őrületes dolgokat ír le. Elég sok benne az ilyen "O.I., 54 éves tanárnő, a következőképpen fogalmazza a renddel kapcsolatos gondolatait" esettanulmányszerűség, ahol O.I. elmondja, hogy náluk hogy néz ki a lakás, melyik családtagja miket csinál, mik a szokások, hogyan viselkednek egymással ("a nagyobbik fiam állandóan használja nemcsak a saját, hanem a mi törölközőinket is és 10 darabbal megemeltettem a fürdőszobában a csempeszintet, mert még a plafon is vizes, ahogy fürdik"), hát kemény. Mindemellett persze foglalkozik a rend meghatározásával, tudományos szempontból, meg minden, elképesztően relatív egyébként, hogy kinek mi a rend, dehát ez az életben sok mindennel kapcsolatban így van...

2014. november 1., szombat

Azt hiszem, Polcz Alaine-nel kezdődött minden...

..., mióta a könyveit olvastam, élete történetét valamelyest az írásai által megismertem, azóta ott motoszkál bennem a gondolat, hogy ezzel majd nekem is foglalkoznom kell. Még nem tudom, mikor szedem össze magam annyira, hogy a tettek útjára is lépjek, remélem, még nem lesz késő... IKL is felhívja most a figyelmet erre, hallgassunk rá:

http://kenyerlepeny.blogspot.hu/2014/11/aki-teheti.html

Sok gondolatom van a témában, de képtelen vagyok összeszedni őket. Gyertyát gyújtok majd este, a szövegelés meg majd egyszer jön...

"Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak.
Ideje van a születésnek és ideje van a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának a mi ültettetett.
Ideje van a megölésnek és ideje van a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.
Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.
Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak.
Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.
Ideje van a szaggatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.
Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek."

Prédikátor könyve 3. fejezet 1. vers*

*A kolléganőmmel beszélgettünk mostanában a Bibliáról, egyházról és vallásról, hú, ez is egy mekkora téma és én olyan keveset tudok róla...

Teszek-veszek, rakosgatok...

... most ezt határoztam el. Elsőként végre felvarrtam a napmandalát a tasunkóra, amit a csajoktól kaptam, észrevettem egy hibát is rajta, azt is kijavítottam, és mivel volt még fonal, a kis nesszeszerre is horgoltam egy kistesvért neki, hogy ne legyen egyedül és őt is felapplikáltam, sőt még egy pici virág is kikerült a horgolótűm alól, próbából. :)

Rég fel- és megvarrandó dolgokat szedek elő, de pl. számba veszem a könyveimet/ruháimat is, hogy mi hol van, mi van meg és mi nincs. Mindig elhatározom, hogy végre listát írok a dolgaimról, mit szeretnék, mi az, ami már megvan, mitől válnék meg (ilyenből bevallom kevés van, kötődöm a tárgyakhoz, ó én bűnös lélek), de végül sosem írok le semmit, minden csak a fejemben van. Bizti jön az év vége, azért viselkedem így. Jövő héten kiveszek még két nap szabit is, remélem, nem egész nap a gép előtt fogok ücsörögni, hanem értelmesebben töltöm el ezeket a napokat...

Könyvekből asszem már van elég, és ehhez jön még a net kimeríthetetlensége is...

Édes November...

...megjöttél hát!

"A pillanat részegsége a legmagasabb." (Hamvas Béla)