2015. június 27., szombat

A fiúk a bányában...dolgoznának, ha hagynák őket

Mostanában minden a menekültekről, a migránsokról szól a médiában, néha már egy kicsit sok is ez az egész. Még ha tudom is, hogy azért emberi sorsokról van szó, nagyon sok emberéről, valahogy hajlamos vagyok úgy viselkedni ezzel kapcsolatban, hogy amíg nem érint közvetlenül, addig nem foglalkoztat, van nekem elég bajom... elég korlátolt ez így, de nem tudom az egész világ baját elvinni a hátamon.
Nem igazán értek a témához, fogalmam sincs, hogyan kéne megoldani ezt az évek óta fennálló problémát. Szerintem egyre súlyosabb lesz a helyzet, ahogy haladunk előre az időben, az egyetemen elemezgettük a helyzetet egy kicsit, s a jövőt tervező modellek elég rossz dolgokat vetítenek elénk, ahogy emlékszem... A migráció a világban csak egy része a problémáknak; az éhínségek, háborúk, az ivóvízhiány, a munkanélküliség, a népességnövekedés... nem beszélve a klímaváltozásból adódó nehézségekről, a fosszilis energiahordozók végességéről... szóval én nem tudom, mi lesz az emberiséggel hosszú távon.  Konrad Lorenz elég borúlátó, de ahogy az ember beleássa magát, olvasgat, tájékozódik, tényleg nem nagyon tud optimista lenni:
"Amikor a civilizált emberiség az őt körülvevő és éltető élő természetet elvakult és vandál módon pusztítja, ökológiai összeomlással fenyegeti önmagát. Amikor ezt majd gazdaságilag is megérzi, valószínűleg felismeri hibáját, de megeshet, hogy akkor már késő lesz." (A civilizált emberiség nyolc halálos bűne) 
Mindez, ahogy írtam, valahogy sokunknál úgy működik, hogy nem tudunk igazán belegondolni, nem tudjuk igazán átérezni ezeket a dolgokat, mert túl nagy a léptékük hozzánk, a mi kis egyéni életünkhöz képest, olyan kicsi krumplik vagyunk, ahogy a graffiti mondja. Egészen más azonban, ha valami személyessé válik, ha van közvetlen tapasztalat, érzet valamivel kapcsolatban. Nekem most ilyen a migráns ügy, ugyanis egy volt osztálytársam is járja az európai utakat, s vele is bármikor megtörténhetne (reméljük, hogy nem fog), hogy a hírekbe kerül. Kb. aznap érkezett ez a beszámoló tőle, amikor a lentebb belinkelt cikket is feldobta a gép a neten:

A beduin népekről* nekem békés, pusztalakó állattartók jutnak eszembe. Lehet, hogy tévesen nevezzük a migránsokat így! 
Tegnap reggel öt. Megérkezem a tunnelhez**... több kilométeres kamionsor vesztegel már az autópályán előttem. Körülöttük több száz "juhpásztor". Végigdolgoztam az éjszakát. Angliában még le kell rakodnom... mi lesz ebből?! Beállok a sorba... lezárom az ajtókat... ablakot felhúzom... motort járatom.... felém jönnek... csapatostul... mind a szemedbe néz... tizen-, huszonéves feketebőrű férfiak... cigit kérnek... ha "lennese". Mennek hátra… látják a lakatot… így továbbállnak. Gyerekek és nők is előfordulnak közöttük... nevetgélnek... enni kérnek… nem kapnak (bocsi). Kisebb bandákban járkálnak a kamionok között. Lakat van a pótkocsiajtómon, de nem vagyok nyugodt... Behajtják a visszapillantó tükrömet... nem látok hátra... kiszállni öngyilkosság... Mozog a fülkém is... tuti felmásztak... sebaj... majd leszállnak, ha a szén-dioxid kontrollhoz érek. Megkocsikáztatom őket. Ahogy halad a sor... én is, csak én úgy, mint aki először ül volánnál. Nagy gáz... aztán satu fék. 10 percig bírják... dübögnek, hogy engedjék ki őket. Valaki kinyitja, meg vissza is zárja az ajtót.  Elmenekülnek az "őrült szlovák kamionostól"***. Látok egy rendőrautófélét... szólok, hogy voltak látogatóim...  itt már kiszállhatok. A lakatomat "megették". Vagy 8 egyenruhás átnézi a rakományomat... közben sétálgatnak közöttünk az afrikaiak.... mintha álarcosbálban lennénk... nincsenek fent, mondja az ellenőrzés... mehetek tovább... a szén-dioxid vizsgálat az első! Ez nem kötelező, viszont, ha itt lebélyegzem a CMR-emet (szerk megj.: fuvarlevél, országok közötti mindenféle áru teherautóval történő szállításánál alkalmazzák), meg a "csekkoló" listámat, akkor védve vagyok, ha esetleg a többi vizsgálatnál mégis találnak határsértőt a platómon. 2000 font asszem a bírság koponyánként. Még van "szimat" vizsgálat, meg röntgen. Meg szívdobogásvizsgálat. Negatív. Viszont a kis kutyi négyszer is körbeszimatolja a nagy vasat. Az idomár int, hogy rendben. Ezek után még kb. 2 órát várni kell… millió kamion egy nagy betonplaccon... pihenek egy csöppet... mire álmodoznék, kalapálásra riadok... hangosabb, mint a mellettem álló kamion hűtőkompresszora. Csak megnézem, ki dörömbözik… a hűtős kofferből jön a zaj. Szeretnének kiszállni a potyautasok... a kormányos vár még... de hisz ez még francia föld! Vagy fáznak, vagy elfogyott a levegő. A határőröknek szólok, kiengedik őket. Átérek a szigetre, pont maradt még annyi időm, hogy elérjem a parkolót, ami kb. 250 km. Ez nem lehet igaz! Egy fekete kar integet a pótomból... eltűnik... dobálja az apróbb dolgokat... ki a pályára... szeretne kiszállni... megállok az első benzinkúton... és átadom a rend őreinek... és megdicsérnek, merthogy nem engedtem el...
Munkaidőtúllépéssel tudtam csak leállni. Eléggé szigorú tachográf (menetíró) szabályzatot kell betartanom. Sok kellemetlenséget okoznak ezek a beduinok...

* ld. a lentebbi cikkben, a migránsok szlengneve
** a Csatorna alagút, angol nevén Channel Tunnel, https://hu.wikipedia.org/wiki/Csatorna-alag%C3%BAt
*** a szállítmányozó cég szlovákiai bejegyzésű, ezért SK a rendszám a kamionon




2015. június 21., vasárnap

A pusztáról sző mesét az éj

Egy csillagászati nyári tábor kedvcsinálójának készült ez a kisfilm, csodálatos. Nagyképernyő, fülhallgató!


Nem mellesleg ezzel a címmel a jövő hétvégén dzsembori lesz arrafelé...

Linum perenne

Készen lettem T névnapi ajándékával végre!

Az inspiráció tárgya:


Remélem, egy picit hasonlít :):


"...pedig te szebb vagy a százszorszépnél és az egyszerűbbnél is egyszerűbb..."

Ágnessel a fejemben ébredtem, hallgassuk hát őt:

Radnóti Miklós: Áhítat

És nem bírtam abbahagyni a levendulázást :):







A Flóra farm, nekem a mini Tihany...

Elkerülve az e hétvégi Tihanyi Levendulafesztivál vélelmezett tumultusát, elmentünk inkább a Flóra farm-ra, hogy egy csokor levendulával és sok-sok levendulás fotóval legyek gazdagabb. A hely békés, a közelben, egy másik tanyán lovak legelésznek:
...szinte csak mi verjük fel a homokos földút porát, hogy odaérve a farmhoz ez a látvány, a bemutathatatlan illat és a kedves vendéglátók várjanak bennünket...





2015. június 18., csütörtök

A soroksári gyógynövénykertben jártam

A tavaly őszi gyógynövényes tanfolyam (itt található róla egy kis ismertető: http://kertlap.hu/gyogynoveny-alapismeret-tanfolyam/) utózengéseként két kis kirándulás várt még bennünket az idén, amelyből az egyiken sajna nem tudtam résztvenni, de a másikon igen. Ahol ott tudtam lenni, az a soroksári gyógynövénykert volt, amely a Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának kísérleti üzeme is egyben. Üzemi hangulat nyomokban sem volt felfedezhető, inkább a háztáji elnevezés jutott eszembe a helyről. Parcellákban gyógynövények, nem mondanám, hogy túl nagy rendezettségben, nem igazán van pénz, úgy tűnik, flottul működtetni a helyet, de láttunk egy ilyet is.
Fotómasinát nem vittem, úgyhogy csak mobiloztam és itt éppen rajtakaptak :):
 Ezt a képet lőttem így:

2015. június 14., vasárnap

Készülődés...

... előkerültek a ráhangolós könyvek:

... megy a térképnézelődés...


 ... már-már érzem a levendula illatát...

A tegnapi Telegraph-ban pedig megtekintem, hogy melyek a legjobb rozék most éppen...


Apró megborzongásaim, avagy nem kell mindig nagy dolgokra gondolni

Nincsenek véletlenek, a napokban a futásról volt valakivel szó, erre szembejött velem ez a videó. Szeretem ezeket. Mondjuk hinni nem hiszek benne, hogy pusztán attól, hogy valaki egy ilyen motivációs kisfilmet/reklámot megnéz, majd jól az abban foglaltak szerint is cselekszik (bár lehet, hogy sokaknál működik), mint pl. amire most itt rávenni igyekeznek, miszerint fuss Forest, fuss, de van ezekben a kis szösszenetekben valami gyönyörűség. Pár percesek csupán, mégis beléjük lehet sűríteni valami kis eszenciát, valami kis érzésdarabocskákat. Ebben pl. azok a szálkás comb- és vádliizmok, ahhh...
... ebben azok a húzódzkodás közben izgő-mozgó hátizmok...
... és igazából nekem mindegy, hogy mit reklámoznak vagy épp mire akarnak rávenni ezek a kis filmek. Pl. nem fáj, hogy nagy valószínűséggel sosem lesz ilyen autóm, meg bele lehetne abba kötni, hogy nem egy nagydarab kétajtós szekrény, nagyon szőke svéd vág át a hómezőn és skandálja a svéd himnuszt, mert az mondjuk sokkal hitelesebb lenne a sztereotíp svéd képnek megfelelve, stb., de itt most nem ez a lényeg. A lényeg a fíling, amit közben érzek, hogy kiráz a hideg a hangtól, s a látványtól (a jó marketing szakembereknek köszönhetően...)


Ezt meg csak úgy, a lusta, meleg vasárnap reggelek hangulati aláfestéseként:

2015. június 2., kedd

Nyugodj békében, H

Osztálytársak voltunk a középiskolában. Te vagy az első közülünk, aki elment; akiről persze tudunk, mert van egy-két ember, aki nincs a látókörünkben azóta, hogy végeztünk '91-ben.
A népigyógyászok ezt olyan szépen mondják: visszaadta a lelkét a Teremtőjének, visszatért a Teremtőjéhez. Talán így is van, muszáj, hogy legyen valami szép a végén, mert a testből nem lesz más, csak hamu...
A családunkban a koporsós temetés "dívik", a hamvasztásról számomra mindig egy kicsit azok az indiai képek ugranak be a folyóparton, nem tudom teljes egészében a nyugati kultúrkörhöz kapcsolni még most sem, hogy már jó ideje tudom, hogy nálunk is létezik ilyen. 
Tudom, hogy a lélek fontosabb a testnél, mégsem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy valaki, aki egykor élt és lélegzett, testi valójában már nincs közöttünk, csak az emlékekben él tovább, ahogy a búcsúbeszédekben elhangzik. Szörnyű belegondolni abba is, hogy eljön az az idő, amikor majd már az emlékekből is kikopunk, mert annyira távol kerülünk saját magunktól az időben, hogy már nem lesz, ki emlékezzen...
Ültem a padon a temetőben, várva a szertartásra, mellettem egy pár. A hölgy megkérdezte, fiatal volt, hogy ilyen sokan jöttek el leróni a kegyeletüket? Igen, még csak 43 éves volt. Nem búcsúzott senkitől, mert egyszerűen megállt a szíve. Aznap reggel, mikor felkelt, nem tudta, hogy meg fog halni. Nekem szörnyű ez a tudat...
Mert mi a jobb (ha lehet jobb egyáltalán bármi is): ha tudod, hogy hamarosan itt a vég, s megpróbálsz mindenkitől búcsút venni, mindenkit értesíteni valahogyan, hogy helló-szia, örültem, hogy ismertél és ismertelek, szerettél és szerettelek, vagy elmenni így, váratlanul? Nem tudom...
És az a nagyon-nagyon furcsa, hogy közben meg - nagyon közhelyesen - az élet megy tovább, a banális kis hülye - a végtelenséghez mérve kis hülye - dolgaival együtt. Reggel még felköszöntöm T-t névnapja alkalmából ezzel a kis virággal...

... a temetés (jobban mondva, valójában, búcsúztatás, hiszen a hamvak szétszóratnak a hamuszóró kegyhelyen, a temetőben) előtt még angolórára megyek. Közben zajlik a havi zárás a gyárban, szakmai kérdésekre válaszolok a telefonban a temetésre utazva. Délután, visszavonatozva a búcsúztatásról, még bemegyek a munkahelyemre, mert a határidő, az határidő, tartani kell, nincs mese. Este hazafelé menve két motorost látok száguldani az úton, mondja a taxis mellettem, nem félnek, hogy megbüntetik őket gyorshajtásért? Én azt kérdezem, nem félnek a haláltól? Hogy ott érhet véget az életük az aszfalton és senkinek sem mondhatják már el, hogy jó volt, hogy voltál nekem, hogy voltam neked? 
Semmi nem áll meg, minden megy és folyik tovább, és mi annyira nem veszünk tudomást arról, hogy ez az egész olyan gyorsan (is) véget érhet...