Advent Salzkammergutban vagy - on? 1. nap

"...Így utazom, és múlt időben mesélem el magam: gondoltam, voltam, éreztem..."

(Fenyvesi Orsolya: Határátlépések)

Gmunden

Még sosem utaztam télen igazán sehová, mert nagyon fázós vagyok és kellemetlenné tud tenni mindent, ha állandóan vacogok. Bár ősszel mentünk, Izlandon éreztem emiatt a legrosszabbul magam, a szinte folyton hideg nózi és végtagok, a többrétegű ruha kényelmetlensége megkeserítette az egyébként nagyon várt és vágyott utat; ennek ellenére olyan szerelmet érzek a kis szigetke után, hogy bármikor visszamennék újra...

A fentiek ellenére mégis igent mondtam erre a mostani útra, mert néha feszegetni kell a határaimat. Persze agybajt kaptam minden egyes alkalommal, amikor ki kellett magam hámozni egy-egy mosdóhasználathoz a sok ruha alól, aztán meg attól is, hogy hiába mozog az ember, azért egy idő átfázik a folyamatos kintlevésben és mindennél jobban vágyik egy kis melegre, vagy hogy lefagy a kezem a fényképezéskor, de igyekeztem ezeket az érzéseket nem túl erősen megélni és nem ezzel foglalkozni az út során, hanem teljesen ott lenni, ahol éppen vagyok, azaz most Ausztriában, közelebbről meghatározva a salzkammerguti régióban.

Reggel hatkor indultunk a szokásos Hősök tere kiindulópontról, eseménytelen utazást követően (már ha a Mosoni pihenőnél a hihetetlen tolongást a mosdóhoz nem számítjuk, mert vagy hat busznyi bécsi, prágai adventoló szeretett volna megszabadulni a megszabadulnivalótól...) érkeztünk első kis városkánkba, Gmundenbe. 

Ennek az egész régiónak, így Gmundennek a gazdagságát is a sóbányászat, sókereskedelem adta. Mostanság inkább a turizmus az, ami meghatározza a kis városka életét: kedvelt kiránduló- és túrázóhely (a Traunsee partján fekvő városhoz közeli csúcs az 1691 méter magas Traunstein), fürdőváros (a salzkammerguti tavak jellemzője, hogy nagyon mélyek és télen sem fagynak be, így a hajóforgalom rajtuk télvíz idején sem áll le), a tavon található Seeschloss Ortban (a magyarul Kastélyszálló címmel futott szappanopera helyszíne, amely első említésben az Orth lovagok 12. századi uradalmi kastélya) pedig sikk házasságot kötni. Magyar vonatkozása is van: itt született Szörényi Levente. Jól ismertek a gmundeni kerámiák is, jellegzetes zöld-fehér színükkel.

Gmunden

Bad Ischl-ben nagy dolog történt: maga Ferenc József császár ükunokája fogadott a Császárvillában, már ha ez egyenlő Mária Valéria, a császárné, Sissi legkedvesebb gyermekének dédunokájával. Szezonon kívül jöttünk, amikor a villa hivatalosan nincs nyitva, csak külön kérésre engednek be és a kasszásnéni/bácsinak most biztosan más dolga akadt, így jött képbe ez az úriember, aki beengedett minket, sőt még mondott pár szót is az üdvözletünkre. 

Bad Ischl

A villát eljegyzési ajándékként kapta a császári pár, Ferenc József és Wittelsbach Erzsébet, alias Sissi (vagy egy s-sel kell írni? Látom így is, úgy is...). A császár - akit a népnyelv sóhercegnek is nevezett, mivel az anyukája az itt töltött fürdőkúra után fogant meg, a terméketlenség ellen vett fürdőkúrát követően -  nagyon szerette a helyet, minden nyarat itt töltött. 
A villa tele van a császár trófeáival (szegény állatok, nagyon sok van belőlük, mi lehetett szép az ezredik ugyanolyan patás kilövésében, nem tudom...), ezen kívül egy szobát csak a felesége relikviáinak szenteltek. A császár dolgozószobájában (az összes helyiség korhűen megőrzött), egy megkopott pamlagon pedig ezt láttam:

Horgolt(?) takaró melegítette a császárt, ha fázott? (Bad Ischl)

A villa után szerettünk volna enni egy jó kis igazi ischlert, be is tértünk a megfelelő Konditorei-ba és megint olyan történt, ami még nem volt: elfogyott az ischler a cukrászdában! Elég hihetetlen, hogy ez volt (mintha a Gerbeaud-ban elfogyna a zserbó), de így jártunk; jobb híján fényképeztem a többi csodás cuccot, ami ki volt téve az üzletben, mert meg kell hagyni, hogy az osztrákok nagyon értenek ahhoz, hogyan kell ízlésesen tálalni az eladandó árut. (Mindenfelé nagyon szépen megkomponált üzletberendezést, kirakatokat látni, második napunkon, Salzburgban ennek még több példáját láttuk.)

Bad Ischl

Már lassan sötétedett, mire a Wolfgangsee partján fekvő St. Wolfgangba érünk, mely híres búcsújáró templomáról és a benne található szárnyasoltárról.
A legenda szerint Wolfgang a világ zajától elvonult a vadonba, de a sátán itt sem hagyta őt békén. Úgy határozott hát a szentéletű, hogy fejszéjét behajítja az erdőségbe, s ahová leesik a szerszám, oda ő bizony egy templomot épít. A valóság állítólag az, hogy misszionáriusi munkáját követően telepedett le itt az 1052-ben szentté avatott püspök, még a tavat is átkeresztelték az iránta való tiszteletből. A szárnyasoltár az egyik legértékesebb a gótikus szakrális művészet alkotásai között.

Sankt Wolfgang

A templom közös meglátogatása után szabadprogram,  itt csöppentünk bele az első adventi vásárba utunk során, amelyek közül még jópárat meglátogatunk a napokban. Elképesztő, ahogy a házakat, az utcákat mindenhol feldíszítik ilyenkor, mindenfelé folyik a puncs (még Kinderpunch is kapható, az alkoholmentes változat), a forralt bor literszám. Fogy a Kaisersmarrn (ők nem darabolják úgy össze, mint mi, ezt a palacsintatészta-szerűséget, hanem csak úgy lapjával tálalják, persze a hozzávaló lekvárral) meg a Bratwurst, de sokfelé találkoztunk a Bosna felirattal is, ez is egyfajta kolbiféle, mint kiderült. Bethlemeni jászlakat is építenek a kis terekre, néhol élő állattal; nekünk sikerült összefutnunk egy lámával, mások szerint alpakkával - a szamár, az ökör, vagy a bárány talán autentikusabb lett volna a bibliai történetet illetően, de ilyen állatok biztosan nem voltak éppen kéznél. :) Sok-sok gyertya is ég mindenfelé, az izzósorok mellett, itt még ilyen kis tüzek is vannak lenn a földön, amik mellett lehet melegedni:

A szabadidőt követően este 6-kor, már sötétben, a hajókikötőben találkozott újra össze a társaságunk, hogy áthajózzunk  a tó partján fekvő másik kis városkába, St. Gilgenbe. Lehet, hogy amikor jó az idő odakint és ki lehet menni a szabad részre a hajón, akkor szép kis félóra ez, de így, hogy zima van, valahogy nem igazán tolakodunk, hogy a hajó fedetlen részén töltsük el az időt. Lent jobbára a visszatükröződő ablaküvegen próbálkozhattunk kinézni, látni azonban nem sokat láttunk a saját tükörképünkön kívül. De legalább itt meleg volt...

St. Gilgen, a kisfiú Mozarttal és a kivilágított főtéri épületekkel

St. Gilgen arról híres, hogy itt született Mozart anyukája, a nővére ide jött férjhez és az apukája is dolgozott itt. A zeneszerző maga állítólag sosem járt errefelé, mégis van szobra a főtéren, amely épp hegedülés közben ábrázolja a kis zsenit. Ahogy a fellelhető nyári képeket nézegetem a neten a környékről, gyönyörű lehet, tiszta Muzsika hangja nyitójelenetes az egész, amikor Julie Andrews ugrabugrál a film kezdetén a vadvirágos alpesi mezőn dalolászva. :) (Hazafelé megnéztük a filmet a buszon, most pedig egy kicsit utánakeresgettem, érdekes ez a cikk róla: http://film.mindennapi.hu/cikk/kritika/robert-wise-a-muzsika-hangja/2011-11-22/9934)
Valahogy minden nap végén úgy éreztem, hogy az utolsó programpontot már szívem szerint kihagynám, s mennék haza pihenni, ezzel az első estén is így voltam. St. Gilgen és a hajózás nem jelentett akkora élményt, így örültem, mikor a busz begördült velünk a szállásra. 
A panzió az errefelé szokásos családi vállalkozás, papa-mama-gyerekek, mindenki besegít. Ráférne egy felújítás a házikóra, a dohányzórészt pedig jobban el kellene különíteniük, mert hiába van a dohányzószoba a földszinten, a bejárat mellett, mégis valahogy az egész épületben érezni a kissé áporodott füstszagot, és a család néni tagjának, aki a reggeli felszolgálásánál működik közre, kevéssé kellene parancsolgatónak és rendezkedőnek lenni. Biztosan jót akart, meg ahogy hallom, nagyon sokat dolgoznak, a szállásadás mellett gazdálkodnak is, nyilván hozzászokott, hogy mindig és mindenkit irányítson, értem én, de azért mi mégiscsak szállóvendégek voltunk, nem rendetlenkedő gyerekek, akiknek még azt is meg kell mondani, hogy hova üljenek (úgy értem, hogy a négyszemélyes asztalnál melyik székre a négy közül...).
Na, mindegy, volt melegvíz, volt egy kis fűtés is, két éjszakát ki lehetett bírni, első éjjel arra sem emlékszem, hogy B mikor került ágyba (ő kért vacsorát is, aminek az elköltéséhez át kellett sétálni a közeli szálloda éttermébe, a panzióban csak reggelizhetünk), én totál kidőltem, mire előkerült. Ellenben reggel ez a látvány és harapós, kristálytiszta levegő fogadott, mikor kisurrantam felfedezni világosban a környéket:

Untersberg

Második nap: http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/12/advent-salzkammergutban-vagy-on-2-nap.html

Harmadik nap: http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/12/advent-salzkammergutban-vagy-on-3-nap.html