Advent Salzkammergutban vagy - on? 2. nap

 "...Így utazom, és múlt időben mesélem el magam: gondoltam, voltam, éreztem..."

(Fenyvesi Orsolya: Határátlépések)

Második napunkon Salzburg szinte egész nap a program. Délelőtt fél 10, 10 óra tájban találkozunk helyi kalauzunkkal, aki egy olyan két, két és fél órában járja velünk a várost és mesél. Látszik, hogy régóta él itt, magyar szavaiba már németek keverednek, de nagyon lelkes és élvezettel beszél mindenről, jó hallgatni.

A mese azzal kezdődik, hogy mi még javában hátrafelé nyilazva portyázgatunk, rabolunk és fosztogatunk, mikor a Salzach folyó partján fekvő településen már kolostor létesül (i.sz. 500 körül), a 700-as években pedig már püspöki székhely. A kezdetben fából épült várat, a Festung Hohensalzburgot 1077-ben kezdik átépíteni kőből, amely Európa legnagyobb, teljes épségében megmaradt középkori építménye. A város történelmének korai szakaszát jórészt az egymást követő hercegérsekek határozták meg. 
Azt olvasom, hogy a hercegérsek nem egyházi, hanem világi politikai cím és rang, ezek után én nem annyira csodálkozom azon, hogy a sétánk első állomását, a Mirabell kastélyt, Wolf Dietrich von Raitenau hercegérsek szeretőjének, Salome Alt-nak építtette az 1600-as évek elején, pedig ezt az idegenvezető hölgyünk is kiemelte, hogy milyen felháborító skandalum volt már, de ha nem egyházfi volt, akkor miért oly botrányos ez? Nagyon sok (15?) gyerekük is született, ekkor még nem is Mirabellnek, hanem Altenau-nak hívták, a hölgy tiszteletére elnevezve. Raitenau saját unokaöccse, Markus Sitticus von Hohenems, akivel ki nem állhatták egymást a nagybátyóval, nevezte át a mai nevére, hogy még csak ne is emlékeztesse ez sem az öregre.
Ma itt is menő dolog házasságot kötni, akárcsak Gmundenben a vízikastélyban, sajnos épp ottjártunkkor is volt egy szertartás, ezért a házasságkötő termet (Márvány-terem, Mozart is fellépett benne) nem is tudtuk megnézni. Este futottunk vissza az épületbe, de akkor a terem már zárva volt, így csak a lépcsőházat bambultuk meg, mely gazdagon díszített, a lépcső márvány, a korlátokon pedig angyalok figyelnek az isten és istennő szobrok között:

A kastélynak bizonyára szép nyáron a kertje (Fischer von Erlach tervezte 1690-ben) is, mi ebből most elég keveset érzékeltünk:

Ottavio Mosto szobrai (ezek is 1690-ből valók) a négy őselemet, a földet, a tüzet, a vizet és a levegőt szimbolizálják:

Átsétálunk az egyik gyalogoshídon a Salzach felett, a lakatoson...

...majd az óvárosba érünk, amely a világörökség része. Ide-oda cikázunk a sikátorokban, ízelítőt kapva a már említett, szépen berendezett kirakatokból és különös cégtáblákból. Állítólag természetes, hogy hordják a népviseletüket és ezért nem köpködi le egyikőjük sem a másikat, hogy mit 'osztrákoskodik', vagy még inkább 'salzburgiaskodik' itt (osztráknak nevezni egy salzburgit sértés, sokkal később lettek osztrákok, mindenekelőtt salzburgiak) és ez tényleg látszik a kirakatokban lévő ruhákon is. Egy-két nálunk is ismert márka, a meki piros-sárga logója sehol nincs:

Útközben elhaladunk Mozart szülőháza előtt (van egy lakóháza is itt, ami szintén múzeum), de ide most nem megyünk be, majd szabadprogram alatt jövünk vissza, most hamarosan a Dóm téren találjuk magunkat.

Bemegyünk, ez szervezett vezetésünk utolsó állomása. Megnézzük a templomot, meghallgatjuk a történetét, látjuk azt a keresztelőmedencét, amibe a kis Wolfgangot alig egynaposan merítik meg és könnybe lábad a szemünk, ahogy a kalauz hölgyünk elmeséli, hogy a magyar himnuszt játszották el Czifra János, a dóm karnagya és zeneigazgatója kérésére (vagy tán ő maga orgonált, ezt most nem is tudom már) a négy orgonán annak az idegenvezetőkből álló magyar csoportnak, akiket idegenvezetőnk hívott meg a városba. Még a légy is megállt a repülésben, de az ott lévő, mit sem sejtő turisták is, ahogy felhangzottak a templomban a hangok, elképesztő lehetett; így is feláll a szőr a karomon, ha csak elképzelem...

A délutánunk szabad, előbb eszünk valamit a Dóm téren felállított adventi vásáros bódék egyikében, körülnézünk, hogy mit árulnak a népek...

...majd felrepülünk a Festungsbahn-nal a várba, meghallgatjuk és végigjárjuk a magyar nyelvű ismertetővel a fülünkön, ezután leszánkázunk vissza a városba és Mozart szülőházát keressük fel. 

A nap végén még bevásárolunk Mozart golyóból, amiről tudni kell, hogy egy igazi van, a többi hamisítvány. A valódi, az első, a Fürst márkájú, ami kb. három helyen kapható itt a városban, nem szállítják sehová, mert nem tudják garantálni hosszabb távra a minőségét, semmi tartósítószer nincs benne.

Összehasonlításul vettem direkt az eddig Mozart golyónak gondoltból is egy zacskóval, egymás után megettem belőlük egyet-egyet és teljesen más ízük van, valóban. A Fürst krémesebb állagú, nem marcipánízű, vagy nemcsak, hanem a csokoládét is érezni benne, illetve azt jobban, így egymás mellett fogyasztva finomabb, tényleg. 

Este aztán, a Paris-Lodron-Straße-ról elindulva hazafelé, megint úgy éreztem, Hellbronn már nem kell. Sötét van, hideg van, már nem kell semmi, már nem szeretnék adventi vásározni, menjünk haza. Persze, azért még nagy duzzogva bementünk, ittam egy forró italt, azzal már úgy elvoltam, de ki is hagyhattuk volna, simán. A kastélyt egyébként a már említett Markus építtette, vízi játékáról híres, vissza kell jönni, megnézni nyáron is.