2016. április 24., vasárnap

Itália csókja*(i) 1/2. - Verona & Garda-tó + ráadás puszi: Bled (Szlovénia)

Második napunkat a tó közelében töltjük, elég kényelmesen (nekem kicsit szokatlan ez a nagymamis tempó, nem ehhez vagyok szokva, de bizti így szokták máskor is, én még csak tanulom ezt a fajta utazást, így alkalmazkodom és beleengedem magam én is ebbe az álmoskás andalgásba). 

Először a közeli Malcesine-be hajtunk, ahol egy kicsit megy a tanakodás, hogy felvonózzunk-e először a Monte Baldo-ra, vagy a helyi Scaligeri-várat nézzük-e meg. A hegyről sokszor nem jó a kilátás, felhők jönnek-mennek, ködbe, párába burkolózhat a táj, ezért nem mindegy, hogy hogyan döntünk.
Az idő mindenesetre, lenn a parton, kellemes, ideális kiránduláshoz. Elcammogunk a tó mellett közvetlenül futó ösvényen a parkolótól a várig és először ide megyünk be. A vár egyik alsóbb épületében természettudományi múzeum van, ahol bemutatják a tavat és környékét kialakulásától kezdve, a milyen állatok és milyen növények találhatók meg benne részig, hangokkal, multimédiával megspékelve
A várban esküvőket is tartanak, ezt onnan tudom, hogy miközben nézelődöm, fényképezgetek már odafentebb, ékes angolsággal mesél egy hölgy egy párnak mellettem, hogy hogy s mint lesz a szertartás, igen, fogja mondani olaszul is a dolgokat, nemcsak angolul, de ha a pár nem akarja ezt, akkor nem, it depends on you. Nem mondom, szépnek szép lehet kimondani itt a boldogító igent, már aki ilyen nagyon romantikus helyszínen elrebegettet szeretne magának emlékül:

A Monte Baldo-ra való feljutás kicsit az Alpok-beli tolongást juttatja eszembe, mikor az Aiguille de Midi-re vonóztunk fel, hasonló a tömeg felfelé itt is, és egyszer át kell szállni, ahogy ott is. A második adag fülkézés egyébként nagyon baró: menet közben megfordul a fülke velünk, szóval hol a hegyet, hol a tavat látni a gyomorforgató libegés közben.
Felérve megcsap a pár fokkal hidegebb levegő, itt-ott hófoltok, a kevésbé szélvédett helyeken pedig csípős szél fúj. Gyönyörű a kilátás, szépen látszanak a közeli hegyláncok, a tó, csodaszép a táj, s van valami szőrös állat is, amit látunk, valami rágcsáló, de nem tudom, mi az, talán mormota? Lefotóztam ugyan, de beleolvad a környezetébe és elég messze is van...


Malcesine után átvágtatunk Riva del Garda-ba, a tó északi csücskébe, amely Sirmione északi ellenpontjának is tekinthető. Meg lehetne keresni a Strade del Ponale-t, ezt a szép ösvényt, de annyi idő nem lett volna, hogy végigjárjuk és vissza, így csak a városban sétálgatva, kávézgatva telt el a késő délutáni szabadidőnk, ami után ismét csak ránk esteledett, így vissza a kis szállodánkba Lorenzo-hoz.


Ő egyébként valami ex-focista, állítólag nagyon pazar csávó, nekem annyira nem jön át, de ez nem újdonság, sosem az tetszik, ami másoknak, pedig tószerte ismerik, amolyan nők bálványa. Nagyon sikeres volt a fociban, dehát ellinkeskedte, a rossznyelvek szerint a kokócska is több volt egy picit kelleténél, ezért a híresnek induló, felívelő futballkarrierből ez a szállodácska maradt, amit a tesójával együtt visznek és ami amúgy pazar. Tartoznak a házhoz cicmákok is (egy fekete és egy tigriscirmos méltóztattak közénk fáradni, míg ott voltunk) és egy kutyus is.

Másnap indulunk haza, kora délután érkezünk Bled-be. Bepletnázunk a tóban lévő szigetre (a pletna kézi hajtású hajóféleség, s volt egy kis micsoda izgalom, mert pár nappal előttünk még sztrájkoltak a pletnások, ugyanis a helyi pap el akarta venni az üzletüket egy elektromos hajtású pletna munkába állításával, de lenyomták, így visszaállt a régi rend, s mire mi odaértünk, hálaistennek, lehiggadtak a pletnás kedélyek). Megnézzük a szigeten lévő templomot (6 euró körüli összegért lehet bemenni Isten házába, hmmm, de azért viszont már jár egy harangozás is, tud valami marketinget a bácsi), a kilátást, kis szabadi és utána szinte egyhuzamban pünk haza, éjfél körül megérkezve a Délihez.










2016. április 22., péntek

Itália csókja*(i) 1/1. - Verona & Garda-tó + ráadás puszi: Bled (Szlovénia)


Az idei év első külföldi útja váratlan volt, és egyrészt a szerelmi tragédia sújtotta városba, másrészt a gleccservájta tópartra vezetett...

Az történt, hogy egyik nap felbukkant fb hirdetésként, hogy van még pár szabad hely egy hosszú hétvégés kiruccanásra Shakespeare drámájának helyszínére és a közeli tó mentén történő csalingázásra, megspékelve a végén egy kis szlovéniai letérővel az autópályáról, Bledbe; úgy döntök, hogy jelentkezem rá, a jelentkezést vissza is igazolja az iroda, hurrá. Majd másnap megpillantom M veronai emlékét megosztva a közösségi oldalon. Ilyen van? M, szerintem nincs...

Soha nem utaztam még ilyen utsó pillanatosként, ki kellett próbálni ezt is. Munkailag pont belefért, igaz, hogy a szombati tanfolyamon kaptam egy igazolatlan hiányzást, de B tartotta a frontot, úgyhogy reméljük, tudom pótolni a vásárolt készletes/immateriális javas anyagot. :)

Egész éjszakás buszon való ide-oda forgolódást és zsibbadást követően (eufemisztikusan szokták nevezni alvásnak is az ilyesmit) érkezünk Veronába péntek reggel. Egy gyors cicamosdás a város előtti egyik utolsó benzinkúton, az első olasz eszpresszó, s máris támadjuk Rómeó és Júlia könnyes-bús városát. 
Először teszünk egy kört az Adige folyó mentén, hangolódunk, majd leparkolunk a ciprusokkal övezett temető mellett, hogy gyalogosan is körülnézzünk a Montecchi és Capuletti családok torzsalkodásának helyszínén.
Korán van még, kevesen mozgolódnak az utcákon, éppen hogy csak nyitnak az üzletek a sétálóutcán és a sátras árusok az Aréna melletti téren. Felsétálunk a Via Mazzinin a Piazza delle Erbe hosszú, keskeny terére, ahol már javában tart a piaci forgatag. A környező házak falain évszázados freskók, az ernyők alatt pár eurós, teljesen újkori portékák, kicsit kontrasztos az egész, korok, ha találkoznak.

Bekukkantunk a Piazza dei Signori térre, Dante szobra álldogál a közepén, majd tovább Rómeó házához, amit csak úgy kineveztek a veronaiak annak, hogy ne legyen féloldalas a történet a turisták részére, de ez nem az igazi háza neki amúgy, csak a "detto Romeo"
Júliáé viszont, úgy tartják, az, amennyiben valódinak tekintjük magát a Shakespeare dráma alapját képező történetet is. Állítólag tényleg éltek itt Montecchi és Capuletti nevű családok, de a viszálykodásukról nem tudni többet, a szerelmes fiatalokkal kapcsolatos eseményeket már az angol drámaíró költötte tovább (ő is úgy hallotta a sztorit). 
A Júlia-erkélyre elég jópénzért lehet felmenni, ahhoz képest, hogy semmi nincs ott fent, úgyhogy ezt kihagytam és inkább csak mosolyogtam, mikor a sok ázsiai turista boldogan integetett lefelé a sok ismeretlen másikoknak (ebben mi a jó, nemtom), illetve vártam, hogy épp ne jöjjön ki senki, amikor fotózok. 

Az erkély alatt áll Júlia szobra, na, őt nem tudtam egész alakosan úgy lekapni, hogy ne legyen a közelében senki, s a mellét se fogdossák épp szegénynek...
A kis udvarra vezető kapualjszerűség, ami az erkélyhez visz, telis-tele van szerelmes falfirkákkal, cetlikkel, s újabban közösen megrágott rágógumival is, guszta... Állítólag néha letakarítják a falakat, s indulhat a móka újból...

Gyomortartalmamat visszatuszkolva sétálok vissza az Arénához, ahol már mindenki kipakolta a fincsi sajtokat, kenyereket, sonkákat, kolbikat, hmmm, ez már bizalomgerjesztőbb nekem is és a fényképezőgép lencséjének is.
Az Arénába, mely az egyik legépebben megmaradt a másik kettő mellett (a római Colosseum és a horvátországi pulai), végül nem mentem be, állítólag pompás az akusztikája, de amúgy, ha éppen nincsenek előadások benne, semmi extra belülről. (Végül is, a Colosseum is inkább csak egy kötelező pipa volt, ha már Rómában járt az ember, de tényleg nincs ott se semmi különösebb látnivaló...) 
A buszra visszaszállva indulunk tovább és Sirmione-ban töltjük a kora délutánt. Lehetett volna motorcsónakkal száguldozva körbehajózni a Garda-tóba benyúló félszigetet, de mivel én próbáltam már az ilyesmit itthon a Dunán, és nem fogott meg túlságosan, annyira nem volt vonzó a program, helyette sétáltam inkább ott, amit a többiek a tóról nézve láttak. 
Színes házak, a tó kézzel fogható közelsége teszi hangulatossá a Garda-tó déli "fővárosát". Elnyalom az idei első fagyit (karamell, brutális adag, alig bírom legyűrni, még jó, hogy csak egy gombócot kértem), eszek egy szendvicset és csak élvezem a nyugodt, még nem annyira zsúfolt városkában töltött perceket. 

Sirmioneban is van Scaligeri-vár, ahogy még több is található errefelé. Ők voltak a helyi, állítólag a nép által választott kiskirályok itt a középkorban, akik felhúztak pár erődítményt az olyan 130 éves uralmuk alatt.  

A félsziget végében vannak Catullus grottái, azaz a római termákhoz hasonló fürdőpalota maradványai. Az ókorban a tó már kedvelt üdülőhelynek számított, a régészek ástak itt is ki római villa mozaikokat, melyek vadász- és halászjeleneteket ábrázolnak.

Sirmione-t elhagyva a társaság egyik fele degusztációs programon vesz részt, magyarul borkóstolón, de ezt - a tavalyi, nem annyira interreszálós provence-i eset után, bor, bor, nekem ugyan édesmindegy - kihagyom, helyette a kis közeli városkában, Bardolino-ban múlatjuk az időt a többi nemivóssal, ekkor már kicsit megborultan a fáradtságtól. Nem mondom, hogy nem voltak pillanatok a tóparton, amikbe szépen belebóbiskoltam...

Nagyjából ezzel el is telt a nap, ahogy közeledtünk szállásunk felé, teljes szépségében kezdett feltárulni a hegyektől körülölelt gleccsertó, a Lago di Garda. Már csak egy utolsó sétát tettem lefekvés előtt a kis Brenzone-ban, hotelünk falucskájában, s kb 9-re ki is dőltem, nagyon vonzott a vízszintességet, kinyújtózást megengedő ágy...
(*S hogy miért a cím? Van egy ilyen című film, keresem az alapjául szolgáló könyvet, de mintha nem fordították volna le magyarra, így kénytelen leszek angolul elolvasni. H. E. Bates a szerző, a cím: A Month By The Lake. Kb. mióta a filmet láttam Vanessa Redgrave-vel az egyik főszerepben (nem most volt, de újra elővettem), akit szeretek (olyan szépen viseli a magasságát - 180 cm! - és a nagydarabságát...), azóta szeretnék elmenni a Como-i tóhoz, ahol a film forgatókönyv szerint játszódik. Namost, látod M, ez is milyen érdekes, hogy említetted, hogy gyönyörű ez a tó is, micsoda újabb összecsengés... Nos, Como még hátra van, de egy kicsit kárpótolt azért a Garda, nekem ez a tó is nagyon tetszett.)